Szolgálati közlemény

Az "ausztrál különítmény" üzeni mindenkinek, hogy szerencsésen megérkezett, hellyel-közzel akklimatizálódott, és most már blogon keresztül is tartani lehet velük a kapcsolatot. Belleket még most próbálunk keríteni, úgyhogy edzésnaplót még ne várjatok, de mindenféle egyéb érdekességet igen :)

Got Krav Maga?

I got. Végre. Woohoo :D

Hiába, ez a globális kettlebell-krav-összefonódás nem kerülhetett el bennünket sem... :) Na nem mintha eddig annyira hadakoztam volna ellene, felmerült az ötlet már többször, meg amióta hozzám járt felkészülni Rozsnyai Robi KM oktató (és immár újdonsült RKC) Nyíregyházáról, direktben is tárgyalgattunk, de valós lehetőség csak most az átépítés-bővítés kapcsán nyílt rá.

Tehát kérem szépen, szeptember 6-tól Robi és debreceni csoportja átköltözik hozzánk a Corpusba, az edzések hétfőn és szerdán fél 6-tól 7-ig lesznek. És mivel ha ő oktat a teremben, akkor én értelemszerűen nem, remek alkalom lesz ez arra is, hogy én némi egészséges és természetes égkék-fűzöld színt szedjek magamra, no meg hogy Robi és az oda is járó belleseim akaszthassák a hóhért is már végre egy kicsit... :) Aztán úgyis megfizetek nekik érte... Aztán meg ők nekem... Hihi :D Nem leszünk szomorúak, érzem én ezt :)

'Háromféle ember van'

- mondta Pavel az RKC II harmadik napján, az edzéstervezéssel kapcsolatban. -

'Az első csoportba tartozók, ha edzeni akarnak (*vagy instruktorok lévén másokat akarnak edzeni* - ezt így konkrétan nem mondta, de én automatikusan erre is értelmeztem) legjobb, ha kiválasztanak egy programot és ahhoz tartják magukat. Nem variálnak meg módosítgatnak, nem okoskodnak, szépen végigcsinál(*-tat*)ják és szép eredményeket érnek el. Ide tartozik az emberek 90%-a.

A második csoport képes arra, hogy intuitíven edzzen: megfogalmazza a saját (*vagy a tanítványai*) céljait, ismeri a teste képességeit, határait, viselkedését, tudja olvasni a jeleit és ahhoz képest napról napra, edzésről edzésre, vagy akár az edzésen belül percről percre ösztönösen mindig ezekhez igazítja, amit épp csinál(*-tat*). És szép eredményeket ér el. Ide nagyon kevés ember tartozik.

A harmadik csoportot meg azok alkotják, akik azt hiszik, hogy a másodikba tartoznak, pedig az elsőben lenne a helyük...'

("...that subtle difference between creativity and complex stupidity." - Scott 'Dilbert' Adams. Ez a mottója a kézikönyvben az idevágó fejezetnek. Megfizethetetlen.)

Te melyikben vagy? Gondolkoztál már ezen? Én mostanában sokat. Az RKC-n megtanulja az ember, hogyan mutassa be és tanítsa meg másoknak a gyakorlatok helyes kivitelezését. Ezért instruktor. Az edzéstervezés képessége teljesen más tészta, az nem fér bele abba a három napba, még csak érintőlegesen sem. És semmi nem sodorhatja az embert közelebb a 3. csoporthoz, mint a tévhit, hogy "az majd jön magától".

Az RKC I-re program alapján készültem (Brett rokz, Kenneth nekülönben! :D), betűről betűre követtem, csupán a változatos napok rengeteg swingje volt saját adalék (2000+ swing egy óra alatt, valaki? :D), Rif tanácsa alapján, miszerint a munkakapacitást, ami majd kell nekem oda, semmi mással nem tudom olyan hatékonyan fejleszteni, mint a nagysúlyos swingekkel.

Az RKC II-re intuitíven, az alapelvekre építve, sok forrásból (ETK, RTK, NW, GTG, Fighter Pullup, Reckon Pullup, Burn, VWC, BJ-"ihletésű" L2-es körök, ACE - bár akkor még nem tudtam, hogy így hívják, de jó ötletnek tűnt) + saját kútfőből is merítve, egyénileg mixelve.

Azok közül, akik hozzám járnak, vannak, akiket egy konkrét programra tettem, és vannak, akiket intuitíven edzek. Van olyan is, hogy az edzésnapok egy részére van egy keretprogram, a többit meg én kreálom hozzá, ad-hocnak tűnő, de nagyonis átgondolt módon. Így készült pl. az összes RKC-jelöltem. A döntés többnyire azon múlik, mi a tét, mi a cél, mennyire szoros a határidő, stb., és folyamatosan felülvizsgálom. Inkább a biztonságos oldalra szeretek tévedni, óvatos duhaj, aki vagyok. Ha bármikor kétségem van, akkor elsőre kapásból program, aztán majd látjuk. Hogy közel 100 dollár egy online letölthető pároldalas pdf? És? Ha nem tudom a várt eredményt produkálni, a negatív reklám mennyibe kerül majd? Hogy akkor nem engem fognak isteníteni? Hát inkább legyek sikeres kivitelezőként, mint szánalmas ripacs tervezőként. (Kezd agyamra menni ez az építkezés itt, érzem :D)

"Az eredmény számít, nem az igyekezet." Lassan 20 éve mondogatom már ezt, az érvényessége nem változik, csak épp mikor mire vonatkozik.

Lazsálás felsőfokon

Mert megérdemlem :D

Amióta hazajöttem, ennyit csinálok: kötelező körök megfutása, minden fellelhető hülyeség összezabálása, irdatlan mennyiségű alvás éjjel-nappal. Pofásodok is, mint a kölyökgólya, de nembaj :)

(Na jó, hébe-korba húzódzkodtam egy párat, de csak mert halálba élvezem, hogy péntek óta csak úgy "magamtól" felrepülök :D)

0-közelire redukálódott a terem-bővítéssel kapcsolatos idegbajom is: mialatt én az RKC II-n nyomultam, elkezdték itthon az érdemi munkát. Innentől már lesz, ami lesz. Perpill egy teljes fal kiütve, de az edzések mennek, ugyan kerülgetni kell a törmeléket, ki kell bírni a zajt meg időnként szikraeső is hull, na de nálam mindenki Hardstyle, Pisti főleg, hö!! :)

És ha már képek, hála Viktornak, RKC I. Team Katschthaler (sajnos nem mindenki) - a Grad Workout utáni euforikus hangulat tagadhatatlan :D

Az RKC II-ről meg Fabio fotói is felkerültek már a Facebook-ra (ha nem vagy regisztrálva, nem biztos, hogy meg tudod nézni, pedig esélyes, hogy még nem láttál Bodri-negatív kivitelben, hehe).

Fabionak egyébként gratula, akárcsak Engler Gyurinak, a Beast megszelidítéséhez!

Ez most tényleg csak pár szó lesz

Merthogy halmozottan vagyok immáron fáradt, de megkönnyebbült is, meg boldog, (meg RKC II is,) meg minden :) A gyerekeim gyanakodva figyeltek tegnap, hogy mennyire 'le vagyok lassulva, el vagyok halkulva, révetegen mosolygok csak, és mintha valami felhőben lennék' :D

Az RKC II valami hihetetlen. Már annak idején az RKC I-ről is zsongó fejjel jöttem haza, és azóta mindegyikről, amelyiken asszisztáltam vagy oktattam, a CK-FMS-ről nem is beszélve, szóval fel voltam készülve rá, hogy kegyetlen info-túlterhelés lesz, de arra még így sem számítottam, hogy a Level 2 anyagon túlmenően az egész Level 1 anyag is egy csomó finomítást nyer és teljesen új megvilágításba kerül... Szinte már félelmetes volt, ahogy egyszer csak az egész RKC rendszert és mind a (most már) 12 alapgyakorlatot megláttam minden egyes gyakorlatban. Mondtam is Pavelnek, hogy kicsit olyan ez, mint egy egészen szürreális orosz Matrjoska-baba-sorozat, ahol egyszerre mindegyik babába belefér és benne is van az összes többi... Egyből vágta, hogy miről hablatyolok és elismerően röhögött (ha más nem, hát ez mindenképpen bizonyítja a zsenialitását, mert én nem hogy az ő helyében nem értettem volna, de valójában még a sajátomban se nagyon értettem :D).

Amennyire paráztam a dologtól előtte, annyira simán ment végülis minden: a térdem bírta, csak a pistol-blokk legvégén kezdett el kicsit nyűgösködni (a balos pistol nagyjából zéró szinten volt, amikor odamentem, de naná hogy nem bírtam ki, hogy ne próbálgassam az új technikákat azon is, és nem is sikertelenül, mert vasárnap délutánra azon is kísértettem már a párhuzamos környékét) a könyököm is bírta, a bal SI-m vasárnap dél fele belenyekkent ugyan valami nehéz windmillbe, de kitartott becsülettel, úgyhogy szépen és sikeresen lement a technikai vizsga is, és csak a hazafelé úton kezdett beállni, de ez meg nem dráma, holnap-holnaputánra jó lesz megint. ("Lifelong RKC partnerem" Amnon térde pl. ennél sokkal rosszabbul viselte a megpróbáltatásokat, de azért meglett neki is minden).

Na majd folytköv, képekkel, ha már fent lesznek, addig is Pétertől lopok egyet kölcsön: Team Lakatos on Facebook :)

És mert ez külön posztot érdemel:

Újabb Beast-Szelidítő is született a 2010-es budapesti RKC-n! Kovács Lacee RKC, alapjáratú mutáns és a Zén Asszisztensem, hö! :)) Nem kicsit éreztem magam hülyén, hogy a végén pont én adtam át neki a hosszabbításról szóló oklevelet :D

Kenneth nem volt lágyszívű, a nyomást és a húzódzkodást megismételtette vele (a pistol simábban ment neki a 48-assal, mint nekem üresen, őrület), de a lényeg a lényeg, és az a rúd fölüli vigyor verhetetlen volt!

Szóval gratula neki még egyszer!

Csak egy pár szó

Mert nagyon fáradt vagyok. Nagyon. Lepergett rólam további 2 kiló az RKC I alatt (és ez már a nyiszlett-kategória sajnos, ami a lekvárságot is magában foglalja), a szemem gyulladt (valami tuti van Adyliget levegőjében, mert tavaly is ez volt), és összességében riasztóan zombi-jellegű a megjelenésem. (És hétvégén még jön az RKC II... Khhh. Mindegy, ebben a köztes 3 napban már csak pihenek. Tán még ez segít a legtöbbet.)

Mindezek ellenére nagyon boldog vagyok, mert (szerintem) zökkenőmentesen zajlott le a 3 nap, jó volt a szervezés, szuper asszisztenseim voltak, főleg Misi és Lacee személyében, akikre a munka oroszlánrésze hárult, lévén hogy szegény Tracy Rif leginkább csak jelbeszéddel tudott kommunikálni a csak magyarul beszélő csoporttal, és mert olyan Team-et kaptam, akikkel kezdettől fogva remekül tudtunk együtt dolgozni, annak ellenére, hogy egy kis adminisztrációs gubanc következtében 14 főre duzzadt a létszám. Komolyan, figyelmesen, elszántan dolgozták végig a három napot, így jóvoltukból újra megtapasztalhattam az RKC "transzformáció" csodáját. Nagyon, nagyon akartam, hogy mindenkinek sikerülhessen, és úgy érzem, meg is tettem mindent, amit ott és akkor lehetett. De csak 7 jelöltnek adhattam a végén a kezébe a bizonyítványt. A többieknek vagy a snatch teszt nem sikerült, vagy a könyöküket nem tudták fej fölött kinyújtani. (Leendő jelöltek, tessék ezt a követelményt (is) komolyan venni... Nincs annál elkeserítőbb, mint amikor olyan probléma merül fel, amin a felkészülés során viszonylag egyszerűen lehetett volna segíteni, de ott és akkor már nem...)

De ettől függetlenül hatalmas gratula minden résztvevőnek, mert mindenki fantasztikusan teljesített és hatalmasat fejlődött.

És persze én magam is rengeteget tanultam a kurzuson. Rifet pl. ismertem már régebben, de még sosem láttam tanítani. Tanulságos volt az is, hogy Tommyval ketten tanítottuk a clean-t, ami amúgy nem szokás és felkészülni is elég nehéz rá, meg sokat kell improvizálni menet közben. De azért egész jól megoldottuk, asszem. Megfizethetetlen "mellékes", hogy a szerda estét és a csütörtök nagy részét Andreával tölthettem, péntek este meg Pavel meghívására a vezetők egy részével vacsorázhattam együtt. ÉS külön élmény volt nekem, aki az év nagy részében a keleti "végvárban", viszonylag elszigetelten nyomul, újra találkozni a magyar RKC "komredekkel", Robival és bajor csapatával, Mike-kal, akinél Dániában vendégeskedtünk a Z alatt, meg Amnonnal, "lifelong RKC partneremmel"... Ááá, nem bírok mindenkit felsorolni :D

Főleg mert még kollegiálisan gratulálnom kell mindhárom általam felkészített, frissen felkent RKC-nek, Albertnek, Pistinek és Robinak! Megérdemelték, az már szent, mert nem kis munkát fektettek bele. (Most már el merem árulni, bizakodós-reménykedős szállóige volt nálunk az edzéseken, hogy tőlem úgyis mindenki garantáltan átmegy - mert aki nem oda való, az eleve belehal már a felkészülésbe, hehe.)

Képeket már megint nem csináltam, ha ti igen, akkor kéremkéremkéreeem :) Meg lesznek majd hivatalosak is, hamarosan (ugye, Viktor?!? :D Legalább a csoportképet meg a keresztrefeszítőst hadd lássam már... :D ).

Lesz Gray-nek új könyve, jejeje

És a davedraper-en már van fenn pár kivonat belőle:

1. rész, 2. rész, 3. rész. Ez meg a tartalomjegyzék. In English, mily meglepő, deal with it :)

Szerintem nagyon szemléletesen magyarázza el az egyes ízületek vélt vagy valós problémáinak összefüggéseit az alatta-felette, előtte-mögötte, stb. lévő ízületek mobilitás- és stabilitásbeli hiányosságaival. Hogy az instabil térd nem egyszerűen egy instabil térd, amit stabilizálni kell "oszt' jóvan". Hanem lehet a hátterében bekötött lábfej, boka, csípő, vagy akár reflexív törzsstabilitás-gond, sőt nem is feltétlenül alulról gyűrűzik fel a baj, jöhet a nyak, a háti gerinc vagy a rossz helyen bekötött, stabilnak látszó lapocka felől is. Meg gyakorlatilag akárhonnan. Ezért kell mindig az egész képet nézni. Vagy az FMS esetén az egész tesztet. Különben fa, erdő, donquijote, rossz fán kopogtatás, bosszús harkály, kárörvendő fíreg, vagy mi.

Hát ez még Jucira se hozott volna szégyent... :)

A tegnapi nap igen klassznak ígérkezett. Verőfényes idő, semmi meló, délután meg "kettlebelles" esküvőre voltam hivatalos. (Mármint nem a szertartás volt kettlebelles, hanem az ifjú pár. Akik tűsarkúban deadliftelnek, azok ugye nem mi vagyunk... :D)

Erre reggel mit ad isten: állok fel gyanútlanul a klotyóról, erre eldördül mögöttem egy lövés. Azt azonnal megállapítottam, hogy hálistennek nem arról van szó, hogy korai lett volna az említett megmozdulás, a következő pillanatban viszont belecsapott a villám mindkét SI ízületembe (ennek van valami közérthető magyar neve?!?), és onnantól leginkább a virtuális járókeretben történő vánszorgás volt az, amit mozgásszinten előadni képes voltam. Már ha a sűrű anyázást nem számítjuk a TM-ízület (állkapocs) mobilitás-edzésének.

Aztán megjárult egy kicsit, dél felé még Bretteztem is, beépített minőségbiztosítással, ugye, meg aztán rájöttem, hogy ha becsípem azt a bizonyos képzeletbeli százast, akkor nincs gond, csak hát marhára fárasztó egész nap összeszorított seggel közlekedni, bár látványelemnek nem volt rossz, főleg az esküvőn, ahová végülis csak elmentem (az egyházira - a polgárit meg az onnan a templomhoz átsétálást nem vállaltam be), és főleg ahogy felöltöztem, lévén hogy kizárólag a töklapos "spártai" szandál jöhetett szóba, ahhoz meg kellett egy bő szárú nadrág, ami azt eltakarja, stb., na gondolhatjátok, mint valami szerződtetett bohóc... :D Na de mindegy, úgysem én voltam a főszereplő, elég, hogy ők ketten szépek voltak, boldogok voltak, jó volt nézni őket, és ez volt a lényeg :)

Aztán hazaevickéltem, néztem a meccset és nyomorékságon duzzogva, veszett-fejsze-nyele-alapon betoltam irdatlan mennyiséget a férjem által az épp nálunk "táborozó" rakás gyerek számára ipari mennyiségben előállított pizzából. Melynek következtében nem a keresztcsonti krízis miatt nem volt zavartalan a hajnal ötkor aztán végérvényesen megszakadó éjszakai nyugovásom.

Azóta morcos kávézás (literszám), károk felmérése (néminemű javulás tapasztalható), kísérlet tegapi fejvesztett pizza-eszkapád szénhidrát-töltésre történő átminősítésére (közepesnél kisebb sikerrel), és annak felhasználására például nyomásos edzés során, amihez mindjárt hozzá is kezdek, amint lelkileg (kávé+cigi+önostorozás befejezése) felkészültem rá.

Majd jövök a folyományokkal, ha lesznek :)

RKC Italia - mintha tegnap lett volna :)

Ami késik, arra várni kell :)

View all

Get your own

DD bell, snatch teszt, antinyaff

Nakérem, aki hülye, haljon meg, vagy legalábbis stresszelje csak magát nyugodtan hónapokig fölöslegesen, akárcsak én :D

Szóval az úgy volt, hogy kínlódtam itt zokniszárral, cérnakesztyűvel meg mindennel, és a DD bell csak menni akart és menni akart és menni akart... Én meg anyáztam sűrűn, sőt, kezdtem aggódni is, hogy nehogy már a végén még az a nyavalyás snatch teszt is kifogjon rajtam ilyen hülyeség miatt. De persze nem próbáltam meg, mert hát minek, ha még a VO2Max-nál is ugyebár fogás-gond van.

Erre tegnap, miután hosszasan prédikáltam Robinak (RKC jelölt) a magas lóról, hogy hát csak neki kéne most már futnia, hogy legalább lássuk, hol tartunk, úgy gondoltam, ez az ing rám is illik erőst... Úgyhogy a következő csoport érkezése előtt előszedtem az érdesebbik fülű DD 16-ost (hamár lúd) és nekiálltam puszta kézzel, ahogy kell.

És kérem, simán lenyomtam a 100-at egybe, semmi gyűrés, semmi becsípés, semmi csúszás, semmi probléma. Picit éreztem az alkaromat, de nem közben, csak majd valamikor utána.

Az évek során úgy megszoktam a a zokniszárat, hogy már el is felejtettem, hogy a régi tapadós festésű bellekhez eredetileg azért kellett nekem a textil, hogy csússzon... Az új meg ugye alapból csúszik, ergo a textillel duplán csúszik, az ember azt gondolná, ehhez a felismeréshez nem kell sok ész, aztán meg tessék, kiderül jól, hogy sok valóban nem, de annál mindenképpen több, mint amennyit én alapjáraton használni szoktam :D

Edzőtábor

Hát, nem voltunk szomorúak... :)

Az indulás és az odaút ugyan nem volt zökkenőmentes, elég jelentős csúszást sikerült összeszednünk, de azért este 8-tól még edzettünk egy órát, no meg megtanítottuk az egy szem tökkezdőnket, Sanyit swingelni gyorsba', hogy ha már így bevállalta, hogy egyből belecsap egy három napos lecsóba, nehogy már "szűzen" kelljen lefeküdnie aludni... :)

Szombaton reggel indításként az RKC-jelölteket terrorizáltuk a snatch-teszttel, majd Z-ztünk úgy egy órát, aztán a Program Minimumot szedtük atomjaira, sok FMS-es és Z korrekcióval, melynek során szerintem nagyban hozzájárultunk a Brettzel Zoli által már korábban (itt)honosított magyar nevének ("a biciklibaleset") határon inneni és túli elterjesztéséhez. Ez a blokk némi vizespalackkal-töröközős vs. swingelős páros játékkal zárult, ahol a lepotyogó palackokért járó bünti-börpikből olyan mennyiséget sikerült a társaságnak begyűjteni, hogy a végére az ebéd is kiérdemeltté nyilváníttatott, és az áldozat-szakszervezet kemény harcokat folytatott a délutáni szieszta intézményének bevezetéséért.

Természetesen sikertelenül :) Ebéd után, csak hogy annak a sok Z-munkának a hatása kellőképpen beépülhessen a járásmintába (no meg mert a benti 10 fok jobb ötletnek tűnt, mint a kinti 37, hehe), gyalogtúra következett a Zichy-cseppkőbarlanghoz, ami aztán kész kalandtúrának bizonyult. Mindössze 2,5km-re volt a szállástól, ami alapjában véve nem lett volna ügy, de kiderült, hogy az "út" a Révi-szorosban vezet, egyik oldalt a sziklafal, másik oldalt a Körös, szóval konkrétan a vasúti sínen, a talpfákon és a közé szórt köveken botorkálva kell megtenni, miközben feszt sasol az ember, hogy jön-e a vonat, mert akkor rebbenés van kétfelé, le a töltésről, de hirtelen :) (Egyszer jött is, nanáhogy, már a visszaúton, de szerencsére a Körösbe nem kellett beleugrani, csak a csalánba, nem baj, csapatépítettünk, ihaj :D) A barlangban meg egyszercsak azt mondta a vezető, hogy na, innen ő nem jön tovább, elmagyarázta, merre kell menni és majd hol tudunk kimenni. Persze mi az első adódó alkalommal felfedeztünk egy átjárót, amin keresztül a barlang nem kifejezetten a látogatóknak szánt részébe jutottunk. Ezt abból gondoltam, hogy eleve csak négykézláb lehetett rajta átmászni, odaát a pallók, lépcsők több helyen foghíjasak voltak, egy szakaszon bokáig ért a 7 fokos patakvíz, és nem egyszer csak laposkúszásban vagy limbósan oldalazva lehetett közlekedni. De mi persze rettenthetetlenül törtünk előre, amíg lehetett, majd megállapítottuk, hogy elértünk egészen a barlang végéig, majd diadalmasan visszafordultunk és nyakig sárosan, cuppogó cipőben bevallottuk a kint tébláboló vezetőnek (aki nem ujjongott, hogy a, mint kiderült, épp folyó paleolit ásatások területén kóboroltunk), hogy még legalább két másik csoportot is sikerült a tévútra vezetnünk...

Délután folytattuk a Zí-zegést (összességében sikerült végigmenni az R-Phase majd' 90%-án), majd aki még nem tudta, az megtanulhatta és kb. másfél órán át gyakorolhatta, hogyan kell valakit szakszerűen és hatékonyan orrba vágni ill. tökön rúgni. A blokkot, ha netán nem lett volna már önmagában is elég fárasztó, egy igen heveny agressziójáték zárta, úgyhogy utána már csak egy kis lájtos kettlebell-pörgetéssel zártuk a napot.

Vasárnap meg lezúztuk a maradék fölös energiákat: A késésekért járó 100+ négyüteműt egy Mini-Sissy-tesztbe integráltuk (15-->1), ahol az ötödikes Máté vigyorogva porba alázta az összes felnőttet, aztán foglalkoztunk a felsőtest (függőleges és vízszintes nyomások-húzások) csontritmusával, majd kellőképpen begyakoroltunk mindent. "Kártyáztunk" (az egyes színek egyes gyakorlatoknak feleltek meg, a számok/figurák meg az ismétlésszámot jelölték), meg volt sok páros meg csapatverseny, az utolsó megpróbáltatásban pedig, roppant highlanderesen, "csak egy maradhatott" (Last Man Standing) - de végül mégis ketten, Albert és Laci maradtak állva, ugyanis kénytelen voltam lefújni a versenyt, különben, ismerve őket, még vasárnap is ott aludtunk volna... :) Így meg kényelmesen megebédeltünk, összeszedelőzködtünk és aki akart, hazaúton még lazulhatott egy kellemeset a Félix-fürdő gyógyvizében.

Képek meg videók amint megkapom őket :)

Sikít a macskaaa...

Volt egyszer egy edzőtábor... Aki ott volt, az érti :D

Izgalmas ez

Az egész hétvége a kettlebell alapgyakorlatok, a CK-FMS tesztek/korrekciók és a Z-Health gyakorlatok összerázásának jegyében telik. DVD-maraton: CK Home Study (15 DVD - most járok a 9.-nél), közben lassan mindent elborítanak a mindenféle listák: Mik az egyes KB gyakorlatok feltételei? Mobilitás terén? Stabilitás terén? Mely ízületek vesznek részt a mozgásban és mi a szerepük? Milyen pozíciókat érint? Hogyan lehet ezeket Z téren megerősíteni és/vagy tükrözni? Milyen FMS teszt vizsgálja ezeket? Milyen izolációs korrekciókat ajánl? Milyen Z gyakorlatokkal lehet ezeket elősegíteni? Milyen RKC rávezető gyakorlatok vannak ezekre? Milyen integrációs stratégiák kellenek hozzá? Mik a mintaképzés fokozatai? Mik a bevésési ("lock-in") lehetőségek?

Jajjanyám. Az ember sejti, sőt, biztos benne, hogy ezek mind össze tudnak függeni egymással, de bazi nehéz megtalálni azt a "feszítési pontot", ahonnan nézve végül mégiscsak fel lehet fejteni és egy egységes eljárási rendszerré összesíteni az egészet. Már a sokadik térképet, sémát, folyamatábrát rajzolom, és bár még mindig vannak mindenféle kilógó részek meg elvarratlan szálak, egyre inkább úgy érzem, hogy előbb-utóbb úgyis megadja magát (vagy sem, hehe, lássuk meg).

Erről az évekkel ezelőtt Danival folytatott elmés eszmecserénk jutott eszembe, amelynek a végén konszenzusra jutottunk afelől, hogy a snatch (meg a 24-es bell is) egy k**va, az ember csak udvarol és udvarol neki, gyakran látszólag sikerrel, de mikor már épp elbízná magát, mindig van valami, amitől jól pofára esik, de azért mégsem annyira, hogy a további udvarlástól elmenjen a kedve... Hát, most ahogy így nézem, én azóta is feszt udvarlok, hasonlóan változó intenzitással és sikerrel, csak a hatóköre (? "scope") változik.

A múltkor valaki valami ilyet szólt nekem: "Hidd el, nekem az egész RKC rendszer meg filozófia meg hozzáállás meg megközelítés teljesen világos." Én meg semmi érdemlegeset nem tudtam válaszolni, mert azzal voltam elfoglalva, hogy ki ne üljön a képemre a pánik...