Sunday, November 29, 2009

ZiZZ

Hát, nem unatkoztunk tegnap :) Én legalábbis tuti nem, szerintem Péter sem, és remélem, hogy a résztvevők sem :)

A Z-Health hatalmas (és a köztudatba még csak alig-alig beszivárgott, de annak legalább viszonylag minden szempontból ellentmondó, hehe) tudományos-filozófiai elméleti háttérrel rendelkezik, nagyon nem volt egyszerű ezt 2,5 órába úgy besűríteni, hogy belátható, összefüggő, ugyanakkor még emészthető egész kerekedjen ki belőle, és emellett még elegendő idő maradjon demókra, legalább néhány gyakorlat precíz megtanítására, tesztelésekre, kérdésekre, miegyébre. Némi neurológiai alapozás viszont elengedhetetlen, különben úgy tűnhetne, hogy az R-Phase nevében az R Rodolfót rövidíti, és ezek a roppant egyszerűnek, megkockáztatom, gagyinak tűnő gyakorlatok valamiféle manipulatív trükkök. Aztán persze lehet, hogy így is úgy tűnik, és jobb, ha rendelek cilindert meg krumpliorrot :)

Egyéni felmérésekre, személyre szabott komplex javításokra persze nem volt most lehetőség, de így is voltak (több esetben látványos) változások mindenkinél - hol pozitív, hol negatív irányba, aszerint, hogy "neki való" vagy "nem neki való" gyakorlatot tanultunk éppen (mert hát ezekkel az ugyebár roppant egyszerűnek, sőt gagyinak tűnő kis gyakorlatokkal ugyanúgy el is lehet ám "rontani" valakit), és hogy mennyire sikerült a "precíziós" kivitelezés (a "nagyjábóli" nem nagyjából jó, hanem semennyire se).

És a végén maradt még pár perc arra is, hogy bemutassuk a különböző fejtartások, a tekintet irányának és hasonló "apróságoknak" a kifejthető erőre gyakorolt olykor drasztikus hatását. Lehetett volna még folytatni ezt a megkezdett szálat pl. a csontritmussal, a hatékonyság négy elemével meg ilyesmi, de már így is csoda volt, hogy az időkeretbe ennyi is belefért. No de talán majd folyt. köv. - addig is kíváncsian várom a visszajelzéseket :)

Thursday, November 12, 2009

A good newZ

Az eddigiekből (remélem legalábbis) egy dolog kiderül: a testben zajló folyamatoknak csak egy kis része az, ami a tudat számára hozzáférhető vagy kontrollálható, mert az információ nem közvetlenül a kognitív kortexbe érkezik, hanem előbb még át kell haladnia jónéhány ellenőrzési ponton, ahol a beérkező jeltömeg szűrése, mintákba rendezése folyik és bizonyos előzetes értelmezésekre és döntésekre is sor kerül. Még ha egészen biztosan tudnád is, hogy ott valami rosszul működik, pl. teljesen nyilvánvaló a hiba, mint a "fantom-végtagban" jelentkező fájdalmak esetében, a tudatnak nincs lehetősége ezekbe egyszerűen belenyúlni és rendbe hozni a dolgokat. (Eh, ez még mindig rossz hír, pedig nem ezt ígértem...)

De, ha az előzőekben figyeltél, találhattál más közös vonást is az említett jelenségekben. Mi az az input információ, amire ezen tudat-alatti rendszerek működésüket alapozzák? Főleg a proprioceptív térkép. Ami a testben mindenütt jelen lévő receptorok által küldött jelekből készül. Az ilyen-olyan "csínyek" tehát, amit ezen rendszerek elkövetni látszanak, nem valamiféle szabotázs-akciók - a dolgukat végzik, és hozott anyagból dolgoznak. Nem az ő hibájuk, ha a térkép zavaros vagy hiányos, az lehet korábbi sérülések, kompenzációk, rossz szokások, a fájdalom ellenére történő erőltetés vagy ellenkezőleg, a fizikai aktivitás hiánya, a cipőben járás vagy más, a modern, "civilizált" életmód nem kívánt következménye.
Szóval a jó hír az, hogy még ha nincs is tudatos hozzáférésed ezekhez a folyamatokhoz, van viszont azokhoz az adatokhoz, amelyekkel dolgoznak. Ha sikerül elérned, hogy több mechanoreceptor és kevesebb nociceptor legyen aktív, azzal javíthatod a proprioceptív térkép minőségét, ha a mechanoreceptorok és nociceptorok arányát az előbbiek javára mozdítod, kevésbé leszel eleve 'fájdalomra programozva', valamint csökkentheted a test általános veszélyeztetettségérzetét, így minimalizálhatod vagy elkerülheted a startle és az arthrokinetikus reflexek okozta negatív hatásokat. Egyszóval elindulhatsz a mozgásszabadság és az erő felé.

A mechanoreceptorok által kibocsátott jelek sebessége 482 km/h, míg a nociceptoroké 4 km/h, tehát, még ha a fitness iparban igaz is a mondás, hogy "egy fánkot nem lehet lefutni", egy nociceptort viszont nagyon is le lehet. És ugyenezen elképesztő sebességgel lehet átírni a proprioceptív térképet is (hiszen az minden pillanatban az egész testből érkező összes jelet tartalmazza). Ez pedig azt jelenti, és ez benne a szép, még ha hihetetlennek is hangzik, hogy "bármi okozhat bármit", tehát még ha csak egy kicsi részét változtatod is meg, az eredmények a legkülönbözőbb szinteken és területeken - ide értve akár olyan rendszerek működését is, amelyeknek látszólag semmi köze az egészhez - jelentkeznek, mégpedig _azonnal_. Súlyos esetekben, amikor a test már fizikai, strukturális téren is alkalmazkodott az idegrendszer addigi működéséhez, lehet időre szükség, amíg a test az új "játékszabályok" alapján újraalkotja magát, eltakarítja ami felesleges, újjáépíti, ami szükséges (pl. lazít azon, ami az állandó feszítettség következtében már megrövidült vagy megerősíti, ami eddig blokkolt volt és elgyengült), de az első lépés már megtörtént és az út ki van jelölve.

Eddig szép kis elmélet - vagy remélem, hogy legalább valami olyasmi jár a fejedben, hogy "jó, szóval újra kell rajzolni a térképet, azt mondod, hát izé, elég furcsán hangzik, meg minden, ugyanakkor vakmerően sokat ígérsz, tudja a fene, hogy egy próbát végülis megérne a dolog" -, de hogy állunk a gyakorlattal? Szóval az a cél, hogy minél több mechanoreceptort és minél kevesebb nociceptort stimuláljunk, na de pontosan hogyan is visszük mindezt véghez?

Egyszerű.
Mozgással.
* ahány ízületben csak lehetséges,
* amekkora mozgástartományban csak lehetséges,
* anélkül, hogy az fájdalmat vagy kellemetlenséget okozna.

A Z-Health R-Phase dinamikus ízületi mobilitás gyakorlatsorát úgy tervezték és állították össze, hogy szisztematikusan az összes ízületedet egyenként sorra tudd venni és biztos lehess abban, hogy minden síkban és irányban átmozgattad, mégpedig tudatosan és kontrollált, koordinált módon. De ez még csak egy eszköz egy még ambíciózusabb cél felé: a térkép megváltoztatása lehetőséget nyújt az idegrendszernek arra, hogy megszabaduljon a régi sérülések, rossz szokások okozta beidegződésektől, visszanyerje a kontrollt a már rég autonómmá vált minták felett, újra visszaszerezzen rég elvesztett (vagy sohasem volt) képességeket és az ismétlések során megszilárdítsa azokat, hogy a test működése hatékonyabb legyen, egy egészségesebb és produktívabb irányban.

Ezek a gyakorlatok az egyetlen út? Nem. Bármi működhet, ha a fenti kritériumok teljesülnek, azaz biztos lehetsz abban, hogy a mozgás fájdalommentes, egyetlen ízület sem marad ki és nem spórolsz meg mozgástartományt, valamint bármikor reprodukálható. Az R-Phase gyakorlatok előnye, hogy kifejezetten erre a célra fejlesztették ki őket, tudományos kutatásokra alapozva, tesztelve és újratesztelve, módosítva, rendundanciáktól mentesítve stb. hogy a program időtakarékos, könnyen megtanulható és ugyanakkor maximálisan hatásos legyen - és végül mindez egy sor talán idétlennek tűnő kis feladatban öltsön testet, ami naponta néhány percet, de maximum félórát vesz igénybe. A Z-Health Coach segíthet abban, hogy optimálisan kihasználd a benne rejlő lehetőségeket: egy egyedülálló felmérési eljárás segítségével ki tudja választani a számodra legtöbb hozadékot ígérő gyakorlatokat és segíthet helyesen, precízen elsajátítani azokat, hiszen ez a hatékonyságuk kulcsa (és egyben a garancia), akár a fájdalom csökkentése/megszüntetése, akár a mozgás szabadsága, akár a teljesítmény fokozása a cél.

Tuesday, November 10, 2009

Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj

Kezdjük ott, hogy mi is a propriocepció? A proprioceptív rendszer tesz képessé arra, hogy folyamatosan érzékeljük a test helyzetét, mozgását és az azt érő mindenféle hatásokat (hő, nyomás, fájdalom, stb.) térben és időben. Ez úgy zajlik, hogy az egész testben mindenütt megtalálható különböző receptorokból induló jeleket az idegek a gerincvelőn keresztül az agytörzsbe közvetítik, ahol is a proprioceptív központ egy háromdimenziós térképet készít belőlük, akár egy GPS rendszer. Majd csak ezután kerül át az információ az agykéregbe, és majd csak itt válik a tudat számára is hozzáférhetővé, értelmezhetővé és ezáltal tudatosan lereagálhatóvá.

Mi ennek a jelentősége? Ha a GPS-analógiánál maradunk, logikus, hogy a térkép alapján megtervezett útvonal csak akkor vezet el biztonságosan a célunkhoz, ha a térkép megbízható. Ha az adóegységek egy része nem sugároz jeleket, a térkép pontatlan, fehér foltokkal teli. Mit teszel, ha egy ilyen területre érsz? Elbizonytalanodsz, lelassítasz, vagy ha nagyon gyanúsnak találod a környéket, be sem merészkedsz.
De gondolhatsz arra is, hogy egy erdőn kell átvágnod. Ha az ösvényeket gyakran használják, akkor jól láthatóan kitaposottak, bátran, lendületesen tudsz haladni. Ám ha elhagyatott a környék és az ösvényeket már belepte a gaz, akkor óvatosan, tapogatózva haladsz, hisz nem akarsz megbotlani, elesni vagy bármi más bajba keveredni. Sőt, ha nagyon sűrű az aljnövényzet, akkor fel sem ismered az ösvényt, eszedbe sem jut, hogy arra is mehetnél.
A proprioceptív receptorok, és azok közül is a számunkra leginkább fontos mechanoreceptorok (testérzékelés) és nociceptorok (fájdalom ill. bárminemű rossz érzés, azaz 'vészjelek') a testben mindenütt megtalálhatóak, pl. az izom- és ínorsókban is, de legnagyobb számban és sűrűségben az ízületek környékén, az ízületi tokban és az azokat fedő bőrben vannak jelen. Ha minden ízületet rendszeresen a teljes mozgástartományban használunk, azaz a lehető legtöbb mechanoreceptort működésben tartunk, a proprioceptív térképünk tiszta és megbízható, így a reakcióink is magabiztosak. Ha azonban ezek egy része bármilyen okból kikerül az "adatszolgáltatás" rendszeréből, a térkép homályos, zavaros lesz.

És amit nem használunk, az elvész, ha tehát valamely mozgástartományt tartósan elkerülünk, ott a mechanoreceptorok száma lecsökken, az arány a nociceptorok javára nő, azaz azon a területen egyre hajlamosabbá válunk fájdalmat, kellemetlenséget és egyéb 'ijesztő dolgokat' érzékelni. És így méginkább elkerüljük azt a mozgástartományt, így mégjobban belepi a gaz, míg már a létezéséről is megfeledkezünk (ezt nevezik szenzomotoros amnéziának), ami azonban azzal is jár, hogy kenőanyag híján az ízület nem jut táplálékhoz és idővel el is hal.

Bonyolítja a helyzetet az is, hogy, mivel az ember a túlélésre van programozva, nem elsősorban a teljesítményre, a mindenféle receptorokból beérkező összes jel kivétel nélkül átfut az agy limbikus rendszerének amygdala nevű részén, ami szintén nem hozzáférhető a tudat számára, viszont ez dönt afelől, hogy a jelek fenyegetést jelentenek-e a szervezetre, vagy sem. Bármi, amit potenciális veszélynek ítél, előhívja az úgynevezett "startle reflexet", azaz vészreakciót (pl. bármilyen hirtelen és váratlan ingerre, stresszhatásra aktiválódik a szimpatikus idegrendszer, az automatikusan beinduló hormonhatásoknak köszönhetően a test összerándul, pislogni kezdünk, megváltozik a légzés, a pulzus, a vérnyomás, stb.). És ha a proprioceptív térképünk pontatlan, homályos, összemosódó, akkor annak alapján nem képes a tudat számára pontos információt szolgáltatni a probléma mibenlétéről, súlyosságáról, stb., gyakran rosszul azonosítja, félreértelmezi, így lehetséges az, hogy nem ott "érezzük" a fájdalmat, ahol a probléma valójában van (készült például nagyszabású tanulmány a krónikus alsóháti fájdalom lehetséges okairól, és az _egyetlen_ közös tényező, amit azonosítani tudtak, a munkahelyi elégedetlenség volt... Hm... Hányan töltik vajon csaknem az egész életüket állandó szimpatikus idegrendszeri túlsúlyban, 'vészhelyzetben'...?).
Vagy csupán "kongatja a vészharangot", hogy "valami nem okay!!", és mivel a propriocepció globálisan minden pillanatban az egész testet érzékeli, a válaszreakció is globális, az egész testre kiterjedő lesz. Ilyen például az arthrokinetikus reflex, ami általánosságban azt jelenti, hogy attól függően, hogy mi történik egy ízületben, az idegrendszer képes az izomerőt "leszabályozni", ha úgy értékeli, hogy a további erőkifejtés veszélyes lehet a szervezetre nézve, illetve felszabadítani, ha a veszélyeztetettség érzete megszűnik. (Ez magyarázza, hogy áramütés okozta halálesetek vizsgálatakor rengeteg törött csontot is találnak a holttestben - az áramütés maximális izomösszehúzódást okoz. És hogy kevésbé morbid példával is éljek, ha tehát, kettlebellező barátom, a Zistennek sem tudod kinyomni az eggyel nagyobb súlyt, annak akár a nem megfelelő fejtartás vagy a bekötött lábfejed is lehet az akadálya, vagy akár "csak" az, hogy úgymond tartasz tőle, ami már elég ahhoz, hogy beüssön a startle és elindítsa az arthrokinetikus reflexet... ;))

És ez még mindig nem minden. Mindezt meg is lehet ám szokni. A SAID (Specific Adaptation To Imposed Demands) elv kimondja, hogy a test állandóan és pontosan ahhoz alkalmazkodik, amit gyakorol. És, mivel a túlélés egyik fő feltétele a hatékonyság, mindent elkövet, hogy egyre hatékonyabbá váljon abban, amit gyakoroltatsz vele. Állandóan. És pontosan. Nincs olyan, hogy ezt meg akarom szokni, azt meg nem. Vagy nem pont úgy. Vagy hogy á, tudom, hogy ez így nem az igazi, de ez az egy (2, 3, 5, 10...) eset nem számít. De. Számít.
Azaz ha például heti 3 órában mondjuk kettlebellezel és nagyon figyelsz a helyes kivitelezésre, de a maradék 165 nagy részében a számítógép fölött, az íróasztalnál, a vezetőülésben, a tv előtt a kanapén, az asztalnál a tányér fölött görnyedsz, miben leszel egyre jobb és hatékonyabb? A görnyedt ücsörgésben. Sajna ez van.
Súlyosbítja a dolgot az is, hogy az ember motorikus tanulása három fázisban zajlik. A kognitív fázisban (párszáz ismétlés) még nagyon oda kell figyelned mindenre, az asszociatív fázisban (1000-10.000 ismétlés) "beleszövöd" az új mozgásformát a meglevő mintáid rendszerébe, mígnem ezután eljő az autonóm fázis, amikor is a mozgásminta úgy berögzül, hogy kivonja magát a tudatos kontroll alól. (És ez sem döntés kérdése, minden, amit csinálsz, végigmegy ezen a folyamaton, ha tetszik, ha nem.) Azaz addigra a görnyedezés lesz számodra a normális, és a normális ülés kényelmetlenné, fárasztóvá vagy az időközben esetleg beinduló szenzomotoros amnézia következtében akár lehetetlenné is válik. Ha, a példánál maradva, a 3 vs. 100+ órát nézzük, szerinted melyik mozgás válik hamarabb autonómmá...?

No, ennyi rossz hír után mi most már a jó hír?

Gyere vissza csütörtökön és megtudod :) De addig is nézz szét Péter blogján, egy csomó érdekességet tett fel az egyes alapelvekkel ill. azok gyakorlati vetületeivel kapcsolatban - a post-áradatból ítélve nem szomorú, hogy végülis beleugrasztottam ebbe a mostani dániai projektbe :)
És egy kérés: jelezzetek vissza, pls., hogy mennyire érthető ez az iromány, van-e benne olyan, ami nem logikus vagy nem belátható?

Monday, November 09, 2009

Paraszimpatikus idegrendszeri hatás alatt állok

Ami röviden "rest and digest": pihenek és emésztek. Ez a Z valami eszméletlen. Fogok róla írni, vagyis leginkább arról, hogyan látom/értem én azt a kis szeletét, amit az R-Phase-en tanultam, de úgy szeretném megírni, hogy tömör is legyen meg teljesen közérthető is, úgyhogy lehet, hogy kell még pár nap hozzá. De a gyakorlást már elkezdtem, a kuruzslás és a magyarázás terén is :)

Amint hazaértem, természetesen egyből nekiálltam a családomnak. Mindenki felettébb beizgult meg belelkesült (kivéve a férjem, az örök klasszikus sztoikus alkat csak mosolygott, kicsit hitetlenül, kicsit értetlenül, kicsit zavartan, de elismerően, amikor az erőteljes jobblábas "kanalazás", ami gyerekkora óta jellemezte a járását, egyszercsak minimálisra csökkent). A fiam élvezte, hogy "erőssé tudom tenni", a kisebbik lányom járásából eltűnt a "dübögés", amitől egy ideje a sarka is fájt már, a nagylányomat meg összességében annyira lenyűgözte az egész, hogy kijelentette, tanítsam meg neki "az összes gyakorlatot meg ezt az egészet", de rögtön (13 éves) :)

A reggeli csoportban is csináltam egy kis demót bemelegítés közben, aminek következtében Laci jobb oldali vállmobilitása az eddig erősen náci-jellegű lockout szintről azonnal függőlegesig ugrott. Később, edzés közben odajött és megkérdezte:"Nem varázsolnád meg a másik vállamat is? Most tök jó, hogy a jobb simán felmegy, meg nem feszül, meg semmi..." A dolog szépsége az, barátom, hogy ahhoz, hogy tartós legyen a hatás, neked magadnak kell megcsinálni a "varázstrükköt", és én meg tudlak tanítani rá... :)

UPDATE:
Délután Zsoltinak is volt alkalma keresni az állát. A váll-mobilitásában neki is hiányzott úgy 20-30 fok a függőlegeshez. "Sétálgass nekem egy kicsit..." - Némi lábfej-mobilizáció, segítséggel. - "Sétálj még egy kicsit... Ahumm, alakul..." - "Értetlen arc: "De ennek mi köze a vállamhoz, anatómiailag?" - (Tovább babrálok a lábán.) "Anatómiailag nem sok... Idegrendszerileg annál több." - "???" (Látom rajta, hogy csak udvariasságból nem röhög ki, biztos bekattantam, rám kell hagyni, ilyesmi járhat a fejében.) - "Na sétálj még egy utolsót... Okay, na nézzük azt a váll-mobilitást." Vigyorog, elkezdi emelni a karját. Istenem, videóra kellett volna venni, ahogy megváltozott az arckifejezése, amikor a karja minden erőlködés nélkül simán túlhaladt a "szokásos" holtponton és könnyedén megállapodott a függőlegesben. "Öhhh..." (Nézi, majd a másik karját is kipróbálja, TING, függőlegesig megy az is) ... "Izé, ez meg hogy?!?" - Elnevettük, hogy ez benne a varázslat, de nem, ez kőkemény alkalmazott idegtudomány... :)

Friday, November 06, 2009

Na erre varrjatok gombot

Ma volt kikuruzslásom nagy napja (izé 10 perce, kb., hehe). Miután lement az írásbeli, a gyakorlat-tanítási és a komplex, teljes intervenciós folyamat gyakorlati vizsgája is, Dr. Cobb kezelésbe vett... A viszonylag leglehetetlenebb elképzelhető pozíciót (ill. kettőt) vetette fel velem, és mindössze is néhány medencedöntést kellett ebben csinálnom. És!!! Kelj fel és járj, vagy mi, láss csodát, ott álltam egy lábon, mint egy cövek, sőt, megcsináltam életem első valóban stabil pisztolyát. (A biztonság kedvéért fogta ugyan a kezem, de nem kellett tartani.) Kész! Elképesztő. És valahol misztikus is, hiába 5 napon át beszéltünk az egész neurológiai hátteréről, és hiába teljesen logikus és érthető az egész úgy általában és elméletileg, valahol mégis megfoghatatlan számomra még mindig, hogy egy adott esetben és gyakorlatilag hogy a fenébe múlhat el pl. egy krónikus vállfájdalom csupán mondjuk attól, hogy finoman két-háromszor kifelé billented a bokád... ?!?
Ja, és még mindezek tetejébe azt is mondta, hogy valószínűleg nem a térd-dologtól van az egyensúly-probléma, hanem fordítva, és az egész egy ideg-impingementre vezethető vissza, amit egy többéves hasi műtét helyén maradt hegszövet okozott. Egy pillantás annak mélységébe, mennyi mindenről még csak azt se tudom, hogy nem tudom.

Szentül elhatároztam mindazonáltal, hogy mindezek ellenére valahogy mégiscsak megpróbálok valamiféle legalább valamelyest értelmes összefoglalót hegeszteni a Z-ről, ha hazamegyek. Ezt azért írom ide, hogy csesztessetek, ha el akarnám mismásolni :)

Thursday, November 05, 2009

Lement a negyedik nap is, sok gyakorlattal, a felmeres most mar teljes reszletesseggel, ill. a megfelelo intervencio kivalasztasa, megtanitasa es az eredmeny visszamerese is. Ha meg nem emlitettem volna, _azonnali_ javulas a cel ill. a szokvany: fajdalom elmulasa/csokkenese, nagyobb (es fajdalommentes) mozgastartomany elerese vagy eroszint-novekedes, bizony! Mi keremszepen az idegrendszer sebessegevel dolgozunk, ami 482 km/h! :) Holnap mar vizsgazunk is: irasbeli delelott mindenkinek, utana tanitasi, egyenkent, az egesz csoport elott. Ugyhogy ma se eresztem hosszu lere a beszamolot, van mit tanulni boven. De megnyugtato, hogy a paros es kiscsoportos gyakorlatokon egy csomo sikerelmenyem volt ma is. //Ezt nem ugy kell erteni, hogy en vagyok a hudemilyenfaszagyerek, hanem hogy ez egy dobbenetesen mukodokepes rendszer, meg olyanokon is, akik mar gyakoroltak egy ideje a drilleket. Es a jelek szerint annyira csak nem vagyok hulye hozza. (A fenyegetettseg-erzet alacsonyan tartasa kulcsjelentosegu, ez az egyik alaptetel, gyakorlom is erost, hihi.)//

Tovabba tegnap maga Dr. Cobb megcsekkolta a defektes labam. Eleg ijeszto volt szembesulni a tennyel, hogy a sulypontom vagy egy arasszal odebb van, mint kene, csoda-e, hogy egyensulyproblemaim vannak, ha arra az egy labra allok?! Azt igerte, holnap meg is kuruzsol. Szemelyesen! Wááá! Hat mit mondjak, dogkivancsi vagyok. Ha nekem zoldfulunek sikerult az, ami ma, akkor o tuti androidot csinal belolem, vagy mit, jujj :)

Es meg "Dane-Of-Pain" Kenneth-tol is kaptam ma egy majd' feloras privat edzest, ugyhogy szemelyesen a "forrastol" tanultam meg vegre rendesen a Viking Push Press-t, meg kipofozta a clean&jerk- es a bent press-technikamat is. Osszessegeben elegedett volt azzal, amit latott, csak par aprosagot talalt, na de hat ugye gyakran van az ugy, hogy "kicsi a kulonbseg, csak nagyon lathatooo"... :) Nademostmar szem nem marad szarazon, ihaj :D

A Zelet szeeep!

Tuesday, November 03, 2009

FMS, Z meg ilyes

Oktober vegen ismet FMS/hetvege volt Brettel, ami szokas szerint elsopro elmeny volt :) Az meg plane elsoport, hogy mert nekem ket aszimmetrikus 1-est (jobb atlepes, bal kitores) meg az egesz tetejebe meg a fekvotamasz is 1 lett. Az elso ketto meg nem is hokkentett meg annyira, a harmadik annal inkabb (mindig is stabil 3 volt). Brett teljesen logikus magyarazatot adott ra (a serules es fajdalom felboritja vagy akar blokkolja a stabilitas-mintakat, vedekezo mechanizmuskent ugymond onmagam ellen), na de akkor is... Ehh. Jo, tudom, mi a teendo, majd kikuruzslom, nem gond, csak azert akkor sem hittem volna, hogy meg fel ev utan is ilyen a hatas.

Most viszont mar azt is tudom, miert van igy, sot, mar azt sem ertem, min voltam meglepodve, hehe... Ez a Z-Health elkepeszto, bar meg csak a masodik nap vegen jarunk, es meg alig lattunk bele egy kicsit, de a CK-FMS-hez hasonloan szinte azonnali paradigma-valtassal jar, a biomechanikai megkozelitest felvaltja a neurologiai, es ettol az egesz olyan felelmetesen nagyszabasu es ugyanakkor annyira logikus es tulajdonkeppen halal egyszeru, hogy az ember beleszedul.

Folyt. kov... Es feljetek, a seprunyeles voodoo melle ma mar a kezrateteles rontas ill. (ha akarom, hihi) rontas-levetel is bekerult a repertoarba... :D