Thursday, November 12, 2009

A good newZ

Az eddigiekből (remélem legalábbis) egy dolog kiderül: a testben zajló folyamatoknak csak egy kis része az, ami a tudat számára hozzáférhető vagy kontrollálható, mert az információ nem közvetlenül a kognitív kortexbe érkezik, hanem előbb még át kell haladnia jónéhány ellenőrzési ponton, ahol a beérkező jeltömeg szűrése, mintákba rendezése folyik és bizonyos előzetes értelmezésekre és döntésekre is sor kerül. Még ha egészen biztosan tudnád is, hogy ott valami rosszul működik, pl. teljesen nyilvánvaló a hiba, mint a "fantom-végtagban" jelentkező fájdalmak esetében, a tudatnak nincs lehetősége ezekbe egyszerűen belenyúlni és rendbe hozni a dolgokat. (Eh, ez még mindig rossz hír, pedig nem ezt ígértem...)

De, ha az előzőekben figyeltél, találhattál más közös vonást is az említett jelenségekben. Mi az az input információ, amire ezen tudat-alatti rendszerek működésüket alapozzák? Főleg a proprioceptív térkép. Ami a testben mindenütt jelen lévő receptorok által küldött jelekből készül. Az ilyen-olyan "csínyek" tehát, amit ezen rendszerek elkövetni látszanak, nem valamiféle szabotázs-akciók - a dolgukat végzik, és hozott anyagból dolgoznak. Nem az ő hibájuk, ha a térkép zavaros vagy hiányos, az lehet korábbi sérülések, kompenzációk, rossz szokások, a fájdalom ellenére történő erőltetés vagy ellenkezőleg, a fizikai aktivitás hiánya, a cipőben járás vagy más, a modern, "civilizált" életmód nem kívánt következménye.
Szóval a jó hír az, hogy még ha nincs is tudatos hozzáférésed ezekhez a folyamatokhoz, van viszont azokhoz az adatokhoz, amelyekkel dolgoznak. Ha sikerül elérned, hogy több mechanoreceptor és kevesebb nociceptor legyen aktív, azzal javíthatod a proprioceptív térkép minőségét, ha a mechanoreceptorok és nociceptorok arányát az előbbiek javára mozdítod, kevésbé leszel eleve 'fájdalomra programozva', valamint csökkentheted a test általános veszélyeztetettségérzetét, így minimalizálhatod vagy elkerülheted a startle és az arthrokinetikus reflexek okozta negatív hatásokat. Egyszóval elindulhatsz a mozgásszabadság és az erő felé.

A mechanoreceptorok által kibocsátott jelek sebessége 482 km/h, míg a nociceptoroké 4 km/h, tehát, még ha a fitness iparban igaz is a mondás, hogy "egy fánkot nem lehet lefutni", egy nociceptort viszont nagyon is le lehet. És ugyenezen elképesztő sebességgel lehet átírni a proprioceptív térképet is (hiszen az minden pillanatban az egész testből érkező összes jelet tartalmazza). Ez pedig azt jelenti, és ez benne a szép, még ha hihetetlennek is hangzik, hogy "bármi okozhat bármit", tehát még ha csak egy kicsi részét változtatod is meg, az eredmények a legkülönbözőbb szinteken és területeken - ide értve akár olyan rendszerek működését is, amelyeknek látszólag semmi köze az egészhez - jelentkeznek, mégpedig _azonnal_. Súlyos esetekben, amikor a test már fizikai, strukturális téren is alkalmazkodott az idegrendszer addigi működéséhez, lehet időre szükség, amíg a test az új "játékszabályok" alapján újraalkotja magát, eltakarítja ami felesleges, újjáépíti, ami szükséges (pl. lazít azon, ami az állandó feszítettség következtében már megrövidült vagy megerősíti, ami eddig blokkolt volt és elgyengült), de az első lépés már megtörtént és az út ki van jelölve.

Eddig szép kis elmélet - vagy remélem, hogy legalább valami olyasmi jár a fejedben, hogy "jó, szóval újra kell rajzolni a térképet, azt mondod, hát izé, elég furcsán hangzik, meg minden, ugyanakkor vakmerően sokat ígérsz, tudja a fene, hogy egy próbát végülis megérne a dolog" -, de hogy állunk a gyakorlattal? Szóval az a cél, hogy minél több mechanoreceptort és minél kevesebb nociceptort stimuláljunk, na de pontosan hogyan is visszük mindezt véghez?

Egyszerű.
Mozgással.
* ahány ízületben csak lehetséges,
* amekkora mozgástartományban csak lehetséges,
* anélkül, hogy az fájdalmat vagy kellemetlenséget okozna.

A Z-Health R-Phase dinamikus ízületi mobilitás gyakorlatsorát úgy tervezték és állították össze, hogy szisztematikusan az összes ízületedet egyenként sorra tudd venni és biztos lehess abban, hogy minden síkban és irányban átmozgattad, mégpedig tudatosan és kontrollált, koordinált módon. De ez még csak egy eszköz egy még ambíciózusabb cél felé: a térkép megváltoztatása lehetőséget nyújt az idegrendszernek arra, hogy megszabaduljon a régi sérülések, rossz szokások okozta beidegződésektől, visszanyerje a kontrollt a már rég autonómmá vált minták felett, újra visszaszerezzen rég elvesztett (vagy sohasem volt) képességeket és az ismétlések során megszilárdítsa azokat, hogy a test működése hatékonyabb legyen, egy egészségesebb és produktívabb irányban.

Ezek a gyakorlatok az egyetlen út? Nem. Bármi működhet, ha a fenti kritériumok teljesülnek, azaz biztos lehetsz abban, hogy a mozgás fájdalommentes, egyetlen ízület sem marad ki és nem spórolsz meg mozgástartományt, valamint bármikor reprodukálható. Az R-Phase gyakorlatok előnye, hogy kifejezetten erre a célra fejlesztették ki őket, tudományos kutatásokra alapozva, tesztelve és újratesztelve, módosítva, rendundanciáktól mentesítve stb. hogy a program időtakarékos, könnyen megtanulható és ugyanakkor maximálisan hatásos legyen - és végül mindez egy sor talán idétlennek tűnő kis feladatban öltsön testet, ami naponta néhány percet, de maximum félórát vesz igénybe. A Z-Health Coach segíthet abban, hogy optimálisan kihasználd a benne rejlő lehetőségeket: egy egyedülálló felmérési eljárás segítségével ki tudja választani a számodra legtöbb hozadékot ígérő gyakorlatokat és segíthet helyesen, precízen elsajátítani azokat, hiszen ez a hatékonyságuk kulcsa (és egyben a garancia), akár a fájdalom csökkentése/megszüntetése, akár a mozgás szabadsága, akár a teljesítmény fokozása a cél.

1 comment: