Azt
ígértem, kifejtem - hát íme, ezekhez:
0. Hogy ne mondj le eleve a lehetőségeidről. 30 kilót kellene fogynod? Annyira fáj a hátad, hogy az ágyból is alig bírsz kikelni? Öreg vagy te már az ilyesmihez? Ijesztő a feladat nagysága, elképzelhetetlen a siker? Igen? Kérdezd már meg, honnan tudom... :) De gondolj a
lépcsőre. Sohasem késő és semmi sem reménytelen. Egyszerre mindig csak egy fokot kell lépni, és még a fok nagyságát is mi döntjük el. Merj elindulni.
1. Hogy a kinézeted meg a többiek véleménye helyett az egészségedre koncentrálj. Az ember életének alapja az aktivitás, a mozgás. Amit nem használunk, az elsorvad. A civilizációs betegségek (pl. cukorbetegség, magas vérnyomás, szív– és érrendszeri problémák, túlsúly, depresszió, rák, arthrózis, sérv, csontritkulás, időskori izomsorvadás, tartáshibák, görbeség, meszesedés) jellemzően nem a korral, hanem az életmóddal, a tespedéssel meg az átgondolatlan mindenevéssel járnak.
Persze kényelmesebb a pillanatnak élni, amíg be nem üt a krach, akkor meg kapkodunk fűhöz-fához, szaladunk a vargához, mint az egyszeri cinegemadár, és vérig vagyunk sértve, ha nincs azonnali gyógymód minden bajunkra - amiket egyébként sokkal kevesebb energiával elkerülhettünk volna, ha képesek vagyunk idejekorán minimális önfegyelmet tanúsítani. De ugyebár a megelőzés, a jövővel törődés nem sikk, mert macerás.
Divat kockának lenni, aki kicsit is erős, az máris izomagyú. Vékonynak lenni viszont menő, mert a tévében is mindenki az, vagy legalább a reklámban egészen biztosan. "Te minek edzel, nem is vagy kövér..." Egyrészt, az edzés nem tűzoltás, másrészt meg különben is, hiába fested újra a homlokzatot, ha egyébként meg düledezik az épület. (Azt most nem is említem, amikor a látványra törekvés kifejezetten egészségkárosító hatású.) Merj nemet mondani az "optikai" elvárásokra, és igent a hosszú távú életminőségre!
2. Hogy felismerd és elfogadd: az eredmény nem egyenlő az igyekezettel, és nem keménykedéssel lehet elérni, hanem ésszerűséggel és célszerűséggel. Túl sokan, túl sokszor magyarázzák a sikertelenségüket azzal, hogy de pedig milyen keményen próbálkoztak. Az fel sem merül, hogy hát akkor valamit nagyon szarul csinálhatnak, mert elég gáz, ha annyi energia belefeccölésével mindössze ennyire telt... Mártírnak, a körülmények, a genetika, a [tetszőleges bűnbak helye] áldozatának lenni bocsánatos, sőt olykor erény, több ésszel és kevesebb görcsöléssel sikert aratni ellenben majdhogynem már bűn. "A részvétel a fontos, nem a győzelem"? Haha, kit kábítunk? Tegye fel a kezét, aki a részvételt választja - akkor is, ha nyerésre áll :) Merj eredményorientált lenni.
3. Hogy szembenézz a gyengeségeiddel, helyén kezeld a kudarcaidat. Be vagy kötve? Fáj a hátad? Gond van a stabilitásoddal? Van még mit csiszolni azon a nyavalyás törökön? Mindenki azt utálja a legjobban, amire a legnagyobb szüksége van. Nagyon könnyű elcsábulni afelé, hogy folyton azt csináljuk, ami amúgy is megy és sok sikerélményt biztosít, az elhanyagolt területeket meg még jobban elhanyagoljuk, vagy épp el is felejtsük. A gyenge pontokhoz kitartás és türelem kell, ott sokkal több a frusztráció és lassabb a haladás. Viszont a lánc ugye mindig csak annyira erős, mint a leggyengébb láncszeme(i). Még 400 swing helyett merj ezeken dolgozni. "A profit az különbözteti meg az amatőrtől, hogy jobb az alapokban." Merj profi lenni, és büszke lenni rá.
4. Hogy ne a kiskapukat, rövidebb utakat, titkos átjárókat keresd. A fitnesz ipar, sőt az egész mai civilizáció is arra biztat, hogy mindent akarjunk, márpedig azonnal, és próbáljuk meg kijátszani a vetés-aratás törvényét. Akinek esetleg van kiskertje, az tudja, ha elvet valamit, várnia kell a termésre, és gondoznia kell közben a növényt, cserébe viszont többet arat majd, mint amennyit elvetett.
És itt nemcsak a bűvös bogyókról és a varázskütyükről van szó. A hősiesség csábereje is abban van, hogy azonnali "jutalmat" ad: hányinger edzés végén, izomláz másnap, (meg sérülés hó végén,) ugye. Ne engedj a Sötét Oldalnak :) Merd az elején kezdeni, merj türelmes lenni és következetesen végigjárni az utat. Merj hinni magadban és bennünk is. Merj bízni abban, hogy a lépcső tényleg oda vezet, ahová menni szeretnél, még ha nem is látod épp a tetejét.
5. Hogy a cél maradjon a cél. Hogy ha elkötelezted magad valami mellett, akkor képes legyél a szükséges ideig kitartani mellette. Hogy ne győzzön a félelem, hogy lemaradsz valami másról. Hogy merj nemet mondani a folyton felbukkanó csilivili, vonzó új gyakorlatokra, programokra, módszerekre, eszközökre, stb. Ezek jellemzően két esetben hoznak kísértésbe.
Egyik, ha minden jól megy, jól fejlődsz - már nem koncentrálsz a részletekre, rutinból csinálod és ezáltal unatkozol. Pedig mindig van még min javítani, tökéletesíteni, és ezt nem rossz hírnek szánom. Nem kell, hogy szenvedj, lehet ezt örömmel, élvezetesen is. De ha csupán kikapcsolódni, szórakozni akarsz, változatosságra vágysz, menj moziba, partira, baráti összejövetelre, stb. Mi az erő iskolája vagyunk, nem a gyermekmegőrzője ;)
A másik meg, amikor lassulást vagy stagnálást tapasztalsz. Minden könnyű, amíg nem nehéz :) Mindenütt kezdetben van a leglátványosabb fejlődés, amíg még új a dolog, és ha mindig újba kezd az ember, mindig megvan a fejlődés illúziója. No meg a "másra váltok", sokkal szebben is hangzik, mint hogy "feladom", hát persze.
Külön kategória, amikor valaki azt mondja, azért kell szélkakas módjára mindig valami új felé fordulni, hogy "összezavarjuk a szervezetet és így biztosítsunk állandó fejlődést" - az ilyen vagy alapvető élettani dolgokkal nincs tisztában (mivan?? a fejlődés adaptáció, azaz alkalmazkodás, de akkor mihez is?), vagy vetít, mert ciki bevallani, hogy kutyaütő a dolgokhoz és a megtanuláshoz sem fűlik a foga, így mindenről elég gyorsan tovább kell ugrani, még mielőtt ez kiderülne. Merj állhatatos lenni.
Na, hát így hirtelen ennyi jut eszembe. Ezek mind valószínűleg reménytelenül maradi gondolatoknak tűnnek. De én merek maradi lenni, és te? :)
