Saturday, September 07, 2013

Szóval mihez is kell ide bátorság?

Azt ígértem, kifejtem - hát íme, ezekhez:

0. Hogy ne mondj le eleve a lehetőségeidről. 30 kilót kellene fogynod? Annyira fáj a hátad, hogy az ágyból is alig bírsz kikelni? Öreg vagy te már az ilyesmihez? Ijesztő a feladat nagysága, elképzelhetetlen a siker?  Igen? Kérdezd már meg, honnan tudom... :) De gondolj a lépcsőre. Sohasem késő és semmi sem reménytelen. Egyszerre mindig csak egy fokot kell lépni, és még a fok nagyságát is mi döntjük el. Merj elindulni. 

1. Hogy a kinézeted meg a többiek véleménye helyett az egészségedre koncentrálj. Az ember életének alapja az aktivitás, a mozgás. Amit nem használunk, az elsorvad. A civilizációs betegségek (pl. cukorbetegség, magas vérnyomás, szív– és érrendszeri problémák, túlsúly, depresszió, rák, arthrózis, sérv, csontritkulás, időskori izomsorvadás, tartáshibák, görbeség, meszesedés) jellemzően nem a korral, hanem az életmóddal, a tespedéssel meg az átgondolatlan mindenevéssel járnak. 
Persze kényelmesebb a pillanatnak élni, amíg be nem üt a krach, akkor meg kapkodunk fűhöz-fához, szaladunk a vargához, mint az egyszeri cinegemadár, és vérig vagyunk sértve, ha nincs azonnali gyógymód minden bajunkra - amiket egyébként sokkal kevesebb energiával elkerülhettünk volna, ha képesek vagyunk idejekorán minimális önfegyelmet tanúsítani. De ugyebár a megelőzés, a jövővel törődés nem sikk, mert macerás. 
Divat kockának lenni, aki kicsit is erős, az máris izomagyú. Vékonynak lenni viszont menő, mert a tévében is mindenki az, vagy legalább a reklámban egészen biztosan. "Te minek edzel, nem is vagy kövér..." Egyrészt, az edzés nem tűzoltás, másrészt meg különben is, hiába fested újra a homlokzatot, ha egyébként meg düledezik az épület. (Azt most nem is említem, amikor a látványra törekvés kifejezetten egészségkárosító hatású.) Merj nemet mondani az "optikai" elvárásokra, és igent a hosszú távú életminőségre!

2. Hogy felismerd és elfogadd: az eredmény nem egyenlő az igyekezettel, és nem keménykedéssel lehet elérni, hanem ésszerűséggel és célszerűséggel. Túl sokan, túl sokszor magyarázzák a sikertelenségüket azzal, hogy de pedig milyen keményen próbálkoztak. Az fel sem merül, hogy hát akkor valamit nagyon szarul csinálhatnak, mert elég gáz, ha annyi energia belefeccölésével mindössze ennyire telt... Mártírnak, a körülmények, a genetika, a [tetszőleges bűnbak helye] áldozatának lenni bocsánatos, sőt olykor erény, több ésszel és kevesebb görcsöléssel sikert aratni ellenben majdhogynem már bűn. "A részvétel a fontos, nem a győzelem"? Haha, kit kábítunk? Tegye fel a kezét, aki a részvételt választja - akkor is, ha nyerésre áll :) Merj eredményorientált lenni. 

3. Hogy szembenézz a gyengeségeiddel, helyén kezeld a kudarcaidat. Be vagy kötve? Fáj a hátad? Gond van a stabilitásoddal? Van még mit csiszolni azon a nyavalyás törökön? Mindenki azt utálja a legjobban, amire a legnagyobb szüksége van. Nagyon könnyű elcsábulni afelé, hogy folyton azt csináljuk, ami amúgy is megy és sok sikerélményt biztosít, az elhanyagolt területeket meg még jobban elhanyagoljuk, vagy épp el is felejtsük. A gyenge pontokhoz kitartás és türelem kell, ott sokkal több a frusztráció és lassabb a haladás. Viszont a lánc ugye mindig csak annyira erős, mint a leggyengébb láncszeme(i). Még 400 swing helyett merj ezeken dolgozni. "A profit az különbözteti meg az amatőrtől, hogy jobb az alapokban." Merj profi lenni, és büszke lenni rá.

4. Hogy ne a kiskapukat, rövidebb utakat, titkos átjárókat keresd. A fitnesz ipar, sőt az egész mai civilizáció is arra biztat, hogy mindent akarjunk, márpedig azonnal, és próbáljuk meg kijátszani a vetés-aratás törvényét. Akinek esetleg van kiskertje, az tudja, ha elvet valamit, várnia kell a termésre, és gondoznia kell közben a növényt, cserébe viszont többet arat majd, mint amennyit elvetett. 
És itt nemcsak a bűvös bogyókról és a varázskütyükről van szó. A hősiesség csábereje is abban van, hogy azonnali "jutalmat" ad: hányinger edzés végén, izomláz másnap, (meg sérülés hó végén,) ugye. Ne engedj a Sötét Oldalnak :) Merd az elején kezdeni, merj türelmes lenni és következetesen végigjárni az utat. Merj hinni magadban és bennünk is. Merj bízni abban, hogy a lépcső tényleg oda vezet, ahová menni szeretnél, még ha nem is látod épp a tetejét.

5. Hogy a cél maradjon a cél. Hogy ha elkötelezted magad valami mellett, akkor képes legyél a szükséges ideig kitartani mellette. Hogy ne győzzön a félelem, hogy lemaradsz valami másról. Hogy merj nemet mondani a folyton felbukkanó csilivili, vonzó új gyakorlatokra, programokra, módszerekre, eszközökre, stb. Ezek jellemzően két esetben hoznak kísértésbe. 
Egyik, ha minden jól megy, jól fejlődsz - már nem koncentrálsz a részletekre, rutinból csinálod és ezáltal unatkozol. Pedig mindig van még min javítani, tökéletesíteni, és ezt nem rossz hírnek szánom. Nem kell, hogy szenvedj, lehet ezt örömmel, élvezetesen is. De ha csupán kikapcsolódni, szórakozni akarsz, változatosságra vágysz, menj moziba, partira, baráti összejövetelre, stb. Mi az erő iskolája vagyunk, nem a gyermekmegőrzője ;)
A másik meg, amikor lassulást vagy stagnálást tapasztalsz. Minden könnyű, amíg nem nehéz :) Mindenütt kezdetben van a leglátványosabb fejlődés, amíg még új a dolog, és ha mindig újba kezd az ember, mindig megvan a fejlődés illúziója. No meg a "másra váltok", sokkal szebben is hangzik, mint hogy "feladom", hát persze. 
Külön kategória, amikor valaki azt mondja, azért kell szélkakas módjára mindig valami új felé fordulni, hogy "összezavarjuk a szervezetet és így biztosítsunk állandó fejlődést" - az ilyen vagy alapvető élettani dolgokkal nincs tisztában (mivan?? a fejlődés adaptáció, azaz alkalmazkodás, de akkor mihez is?), vagy vetít, mert ciki bevallani, hogy kutyaütő a dolgokhoz és a megtanuláshoz sem fűlik a foga, így mindenről elég gyorsan tovább kell ugrani, még mielőtt ez kiderülne. Merj állhatatos lenni.

Na, hát így hirtelen ennyi jut eszembe. Ezek mind valószínűleg reménytelenül maradi gondolatoknak tűnnek. De én merek maradi lenni, és te? :)

5 comments:

  1. Ööö... izé... Hali!

    Én nem tudok ilyen magvas gondolatokat, de jó, hogy itten felújították ezt a blogolást! Már úgy is alig vagyunk a blogtéren, jó újra olvasni Téged! Meg a magvakat...

    ReplyDelete
  2. Nagyon jó cikk, nagyon jó gondolatok ... DE ... ha egy olyan ember olvassa mint Én akkor neki átjön és elgondolkozik az edzésein. Ha egy olyan ember aki eddig is csak a hányinger éltetett minden egyes edzése végén annak nem fog tetszeni. Mert miért is? Azért meg ahogy írtad állhatatos ... és ha ezt a szót megnézzük akkor ez jelentheti a makacsságot is... "csakazértsem fogok odafigylve, gondosan felépítve edzeni ... hányni akarok!!! " felkiáltással már fogja is a BEAST-et és tolja ki magasba, vagy swingeli meg 100x

    Minden elismerésem a cikkhez, de ehhez olyan befogadóképesség is kell ami nem sokakban van meg manapság ... (de mi SFG-k tudjuk miről van szó és próbáljuk ezt átadni a tanítványoknak)

    Tom

    ReplyDelete
  3. Sanyi,

    Köszi :) Azt nem ígérem, hogy naponta, de azért többé-kevésbé rendszeresen jelentkezni fogok.

    Tom,

    ha cinikus akarnék lenni, röviden Brett Jones szavaival válaszolnék: "You can't fix stupid" (kb.: a hülyeségre nincs gyógyszer) :D

    De inkább arról van itt szó, hogy én nem is akarok erőszakkal megtéríteni senkit, inkább az a cél, hogy megtaláljam a "hasonszőrűeket", ha érted, mire gondolok, és ők is minket. Biztos vannak azért, akik jobban díjazzák a megnövekedett erőt vagy a ledobott felesleget, mint a hányingert :) Akinek van erre befogadóképessége, ahogy írtad is, annak örülök, hogy tudok a StrongFirst filozófiájával alternatívát kínálni. Aki meg hányni akar, az felőlem hányjon csak nyugodtan - de máshol.
    Senkit nem lehet amúgy sem akarata ellenére "megmenteni" és nekem sincs szélmalomharcra időm és energiám: úgy érzem, az a leghasznosabb, ha azokra fordítom, akik készen állnak.

    ReplyDelete
  4. Szép írás, értékes gondolatok. Ami nekem a legjobban tetszik, hogy az egész életre át lehet ültetni (ahogy a kertes példát is írtad) ezt a fajta hozzáállást ahol dolgozni kell, legyen az bármilyen külső-belső, egyéni vagy közösségi/társas "munka". Úgy érzem manapság az emberekből nagy általánosságban hiányzik ez a fajta hozzáállás valami olyasmihez, amihez nincs kedve, amihez erőfeszítéseket kéne tenni, az ego egyből lázad az egyszeri ember meg enged, mert úgy könnyebb, meg a csapból is ez az értékrend folyik. Az írásodban megjelenik a munka nemes jellege, hogy az lehet, sőt, valójában nemes. Köszönöm!

    ReplyDelete
    Replies
    1. Örülök, hogy tetszett és köszi, hogy megosztottad a gondolataidat!
      Igen, tényleg az egész életre vonatkoztatható ez és sajnos manapság valóban nem sikk megdolgozni dolgokért vagy kivárni bármit. Már a gyerekek sem örülnek, ha azt hallják, hogy 'ha jó leszel, hétvégén elmegyünk moziba', inkább annak, hogy 'ha jó leszel, kapsz egy csokit' (most). Pedig amik igazán számítanak, azokat nem lehet lekapni egy polcról, és ha bedőlünk az ilyen illúzióknak, akkor nem csoda, ha annyi boldogtalan, kiábrándult és frusztrált ember van :S

      Delete