Sunday, September 26, 2010

Nem könnyű ez a tömegelősdi

És nem is maga az edzés az, ami nehéz. Az is az, persze, hiába tűnnek ezek a komplexek papíron jobbára ártalmatlannak. Amikor már egy perce folyamatosan tolom az ismétléseket duplasúllyal, ég a vállam meg remeg a lábam és még jön 5 guggolás a végén, akkor meg-megfordul a fejemben, hogy csak le kéne hajítani ezt a két súlyt innen a nyavalyába, hisz előbb-utóbb úgyis biztos kifordul magától. Aztán nem fordul ki mégse, meg megállapítom, hogy még 10 perc se volt az egész edzés, ami ugye "semmi". (Ahogy néztem, az első 6 hétben a leghosszabb edzés se több 15 percnél.)

Inkább a járulékos, fejben futó dolgok nehezek.

Rá kellett jönnöm például, hogy hiába jó sok éve már az én privát nagyfogyásos projektemnek, és azóta sem állt fenn a valós visszahízás esélye, immunis azért nem lettem a témára, távolról sem.

Eddig, ahogy végiggondoltam, az edzéseimet javarészt a különböző vizsgákra való felkészülés jellemezte, ahol a gyakorlás és/vagy az erő-állóképesség, a munkakapacitás fejlesztése volt a cél. Mindkettő, logikusan, igen magas volument követelt. 1000 swing a 24-essel, 640 snatch VO2Max a 16-ossal, 240 nyomás a BJ-ban, ilyes. Most meg mi van? Alig 10 perc heti 3*, minden más kifejezetten meg van tiltva. Azok a 10percek, jó, nem mondom, hogy nem várom a végét, de mégis úgy érzem, összességében alig csinálok valamit. És akkor azabaj. De ha mást is edzenék mellé, akkor meg az lenne a baj, mert akkor ugye nem tartom be a programot.

Kaja-ügyben meg az utasítás ugye az, hogy "sose legyél éhes". Azaz olyankor mindig egyél. Erre meg a most már napközben is jelentkező éhséggel karöltve a frász is kerülget... Mert ha nem eszem mégse, akkor azabaj, ha meg igen, akkor jár az agyam, hogy ennyit enni mikor tizedannyit se edzek, mi lesz így belőle, és akkor meg azabaj. Pláne hogy ráadásul újabban mindenféle szénhidrátos-keményítős "tömény" cuccokat is kívánok, ami aztán nagyon nagy baj.

És valóságosan kezdem kitölteni a nadrágjaimat, ami ugyebár elvileg nem baj, sőt, hát ez a cél, de valahogy mégsincs jókedvem tőle, amikor reggel felhúzom és ezzel konfrontálódok, mert valahogy mégiscsak ijesztő, és akkor rossz közérzettel indulok neki a napnak, és akkor meg azabaj.

Ja és van még az alvás, ott az az ukáz, hogy sokat kell aludni, na azzal hálistennek nincs az égvilágon semmi baj, kivételesen :D

3 comments:

  1. Szeretném kérni a Belga együttestől ezt a számot és küldeném mindenkinek, aki szereti, meg a Gabinak :)
    http://www.youtube.com/watch?v=86mcFm2-rxE

    ReplyDelete
  2. http://www.youtube.com/watch?v=ol4Y0nNpE-0

    Inkább ezt küldöm néked :-D

    Amúgy remélem kicsit összeszedted magad RKC óta ,mert eléggé elvoltál fogyva .
    Nem tudom , hol lehet rólad látni bifór fotót ? Kiváncsi vónék miből lett a cserebogár :-)

    ReplyDelete
  3. suttogva:
    ugye lesz edzőtáboros beszámoló? :-)

    ReplyDelete