Monday, November 09, 2009

Paraszimpatikus idegrendszeri hatás alatt állok

Ami röviden "rest and digest": pihenek és emésztek. Ez a Z valami eszméletlen. Fogok róla írni, vagyis leginkább arról, hogyan látom/értem én azt a kis szeletét, amit az R-Phase-en tanultam, de úgy szeretném megírni, hogy tömör is legyen meg teljesen közérthető is, úgyhogy lehet, hogy kell még pár nap hozzá. De a gyakorlást már elkezdtem, a kuruzslás és a magyarázás terén is :)

Amint hazaértem, természetesen egyből nekiálltam a családomnak. Mindenki felettébb beizgult meg belelkesült (kivéve a férjem, az örök klasszikus sztoikus alkat csak mosolygott, kicsit hitetlenül, kicsit értetlenül, kicsit zavartan, de elismerően, amikor az erőteljes jobblábas "kanalazás", ami gyerekkora óta jellemezte a járását, egyszercsak minimálisra csökkent). A fiam élvezte, hogy "erőssé tudom tenni", a kisebbik lányom járásából eltűnt a "dübögés", amitől egy ideje a sarka is fájt már, a nagylányomat meg összességében annyira lenyűgözte az egész, hogy kijelentette, tanítsam meg neki "az összes gyakorlatot meg ezt az egészet", de rögtön (13 éves) :)

A reggeli csoportban is csináltam egy kis demót bemelegítés közben, aminek következtében Laci jobb oldali vállmobilitása az eddig erősen náci-jellegű lockout szintről azonnal függőlegesig ugrott. Később, edzés közben odajött és megkérdezte:"Nem varázsolnád meg a másik vállamat is? Most tök jó, hogy a jobb simán felmegy, meg nem feszül, meg semmi..." A dolog szépsége az, barátom, hogy ahhoz, hogy tartós legyen a hatás, neked magadnak kell megcsinálni a "varázstrükköt", és én meg tudlak tanítani rá... :)

UPDATE:
Délután Zsoltinak is volt alkalma keresni az állát. A váll-mobilitásában neki is hiányzott úgy 20-30 fok a függőlegeshez. "Sétálgass nekem egy kicsit..." - Némi lábfej-mobilizáció, segítséggel. - "Sétálj még egy kicsit... Ahumm, alakul..." - "Értetlen arc: "De ennek mi köze a vállamhoz, anatómiailag?" - (Tovább babrálok a lábán.) "Anatómiailag nem sok... Idegrendszerileg annál több." - "???" (Látom rajta, hogy csak udvariasságból nem röhög ki, biztos bekattantam, rám kell hagyni, ilyesmi járhat a fejében.) - "Na sétálj még egy utolsót... Okay, na nézzük azt a váll-mobilitást." Vigyorog, elkezdi emelni a karját. Istenem, videóra kellett volna venni, ahogy megváltozott az arckifejezése, amikor a karja minden erőlködés nélkül simán túlhaladt a "szokásos" holtponton és könnyedén megállapodott a függőlegesben. "Öhhh..." (Nézi, majd a másik karját is kipróbálja, TING, függőlegesig megy az is) ... "Izé, ez meg hogy?!?" - Elnevettük, hogy ez benne a varázslat, de nem, ez kőkemény alkalmazott idegtudomány... :)

5 comments:

  1. Na akkor Fricit is megszerelhetnéd, mert az utóbbi időben erősen csapja a lábát, sztem nem ok...

    ReplyDelete
  2. "náci-jellegű lockout", ez kééész:)))

    ReplyDelete
  3. Az utóbbi időben jár többet cipőben, ha jól sejtem...

    ReplyDelete
  4. Ja, az oviban gyakorlatilag egész nap. Bár hajlékony talpú. Nyáron Crocsban járkált mindenhová, nem is volt gond...

    ReplyDelete
  5. Mezítlábazás otthon, papírfecni-szedegetés, ilyes... Játékos feladatok, egy kisgyereknél más úgysem működne szerintem.

    ReplyDelete