Monday, April 05, 2010

Most meg a szemem vérzett be

Úgy látszik, öreg hiba volt megígérni a heti egy posztot, mert a Zélet már meg gondoskodik róla, hogy mindig legyen miről beszámolni, hehe.

Szóval szombaton, a zsinórban második pihenőnapomon, amikor elvileg még megerőltetésre se lehet fogni a dolgot, a srácaim egyszer csak felfedeztek a jobb szememen, az írisz szélén egy jókora tömör piros foltot. Nem okoz semmi panaszt, én magamtól ki tudja, mikor vettem volna észre, és persze lehet az bármitől, belement valami vagy csak kontaktlencse-irritáció, de teljesen azért nem vagyok nyugodt felőle. De legalább nagyobb azóta nem lett (igaz, kisebb se). Most túlzásba nem viszem az ugrálást, főleg GTG-zgetek, húzódzkodást, pistolt, nyomást, ilyesmit, aztán majd csak felszívódik egyszer.

Lehetőleg mielőbb, mert szombat délutánra megint kettlebelles buli van tervben, mégpedig szabadtéri kettlebell-pörgetős szeminárium a haladóimmal, természetesen nagy zabálással egybekötve. A kinti főzős résztől végülis eltántorodtunk, mert annyira csak nem megbízható még az időjárás, de nem baj, majd kerül még sor tüzeskedésre a júniusi edzőtáborban. Erről majd írok még, ha már lesz fixre mit.

No, mára elég is ennyi a monitorfényből... Írtam ma német Z-s cikket, meg visszakaptam egy másikat átnézésre lektorálásból, és nem győz vibrálni a szemem. El sem tudom már képzelni, hogy a túróba bírtam én régebben a fordításos melókat?!? Hja, SAID Principle, vagy mi, ugye.

8 comments:

  1. jáááááááááj 2. :-(

    a monitor nem lehet hibás? Januárban az isteni ELTE sürg.ford.munkák közbe' én is kaptam egy ilyen Bud Spenceres foltot,és sima infralámpa csukott szemmel levitte.

    juj, Zé workshop a láthatáron!megyek!
    :-)

    ReplyDelete
  2. Na ne má.
    Lehet hogy csak a pirosszemű húsvéti nyulat próbáltad utánozni....?
    Jobbulást!!!

    A monitornézős szempirosság az nem foltos szokott nekem lenni, hanem általános, mindkét szemen köröskörül. A kis folt az valami más buli lesz. Mondom én, aki közismerten értek ehhez (is) :)

    ReplyDelete
  3. Ühüm. Nem kéne egy CT-t csináltatni?

    ReplyDelete
  4. Köszi mindenkinek, de úgy nézem, aggodalomra egyelőre semmi ok :)

    Húzódik lefele szépen, már csak egy vékonyka csík látszik. Panaszt továbbra sem okoz. Szerintem a kontaktlencse félálomban bénázva történő kivájása közben sikerült ezt előidézni.

    ReplyDelete
  5. Kontakt lencse ??? Nekem egy napig volt és úgytéptem le a szemgolyómról ,hogy öröm volt nézni :-D
    egészség pénztári hozzájárulással meg félretett pénzböl megműttettem és azóta minden okés , kivéve ,hogy a maradék intelligencia is eltünt az arcomról :-D

    ReplyDelete
  6. Nekem már több, mint 20 éve van, bevált, eddig sose volt gondom vele. Műtét nem opció, max csökkenteni lehetne a dioptrián, lenullázni nem, úgy meg nem érné meg a vesződséget.

    ReplyDelete
  7. Gabi!

    nekem 4esből lefaragtak kettőt :-) Több mint a semmi .
    Az tény mondjuk hogy műtét után két hétig nem szabad edzeni ,mert gúvadás lenne belőle :-)

    ReplyDelete
  8. Hát, ha az enyémből lefaragnának kettőt, még akár egy fél méterre is elláthatnék... :D

    ReplyDelete