Saturday, July 18, 2009

Helyzet update

Gondoltam, bejelentem, hogy még vagy egy hónapig nem írok :)

Holnap ugyanis indulunk családostul Ausztriába, előreláthatólag augusztus 8 körül jövünk haza. Az osztrák Alpok hegyei között meg elég cselendzses a wifi, örülni fogok, ha néha legalább az emailjeimet meg tudom nézni majd.

Az emlegetett "térd-bosszúságok"időközben jólfésült túlterheléses íngyulladásban tetőztek, melynek köszönhetően, mint talán már hallottátok, az RKC II-t jövőre kellett halasztanom. Ami konkrétan gutaütés volt, na de mit lehet tenni. Még most sem teljesen 100-as, a kilockolás ellen még mindig berzenkedik egy kicsit, de legalább a normál hétköznapi működésben nem akadályoz már (nem volt vicces hetekig "csípőből" kuplungolni vezetés közben...).

De azért nem töltöttem teljesen haszontalanul az időt. Fortyog a boszorkánykonyha :) Vilivel, akiről meséltem már, egyesítettük erőinket, azaz most már ketten visszük majd a Kettlebell Debrecent, saját Bátorságsarokban. És mint tudjuk, két ember már rendszert alkot, és a rendszer mindig több, mint az elemei összessége, így hát a pesti RKC után, augusztus második felében, de legkésőbb szeptemberben izgalmas újdonságok várhatóak minden fronton. De a részletekből nem árulok el most még az égvilágon semmit se, csakazértse, legyen csak meglepetés :)

Szép nyarat mindenkinek!

5 comments:

  1. Hahó,
    akkor már csak augusztusban találkozunk?
    Jó nyaralást, és nagyon örülök, hogy jobb a térded.

    ReplyDelete
  2. Hali!
    Jelentem a golyód még egyben van, bár a füle kissé lötyög...
    Éljenek a térdproblémások! (gond nélkül)

    ReplyDelete
  3. Végre valami életjel tőled :-)
    Nektek is szép nyarat!

    ReplyDelete
  4. Andi,

    forr a világ (egyre kevésbé) bús tengere, itt naponta változik a felállás, szóval nem merek én már semmit se kijelenteni, de egyelőre úgy néz ki, igen. Hívlak majd :)

    Sanyi,

    ha képes vagy szétnyűni a 48-asomat, akkor ketrecbe zárunk és pénzért fogunk mutogatni ;)

    Betti,

    köszi, csalánba csak nem üt (akkorát)... :D

    ReplyDelete
  5. Na jól van, jól van.
    Már azt hittem elfelejtettél (hüpp).
    De nem számonkérő hangsúly volt, csak érdeklődő...
    Addig én is igyekszem összerakni vmit, hogy én is, hogy nem csak Te szolgálj újdonságokkal.

    ReplyDelete