Monday, July 21, 2008

Kényszerszünet

És természetesen nem ám valami stílusos sportsérülésből kifolyólag, hanem egy kisebb, de ugyanakkor erősen Darwin-díj-esélyes háztartási balesetnek köszönhetően.

Megnyitottam a házban egy vízcsapot, és amikor el akartam zárni, valahogy megszorult. A víz ömlött, én ideges lettem, és nekiálltam birkózni vele, úgy kajakra, erőből ("nincs itt most idő szerszámot keresgélni, ha erre nem jó a kettlebell powah meg a fogáserősség, akkor mire, hö?", ehhem, lol), amikor is a tenyerem hirtelen lecsúszott róla, az ujjam viszont beleakadt, és sikeresen meghúztam valami ínt/szalagot/franctudjamit a kézfejemben.

(Ha netán túlzásnak érzed az önirónia-mennyiséget, íme a sztori vége: Nem ám hogy ezek után elmentem szerszámért, ó nem, logikusan tovább küzdöttem a csappal a másik kezemmel, sőt, végül ténylegesen el is zártam - hát szóval legalább egy kicsivel több a szerencsém, mint az eszem, különben most kiválóan alakíthatnék dupla Hook (Kampókéz) Kapitányt. És esetleg a víz is folyna még mindig.)

Na, ezek után vállon veregettem magam az épen maradt kezemmel és megjutalmaztam magam egy kis pihentetéssel, jéggel, fáslival és felpóckolással. Végülis olyan nagyon nem fáj, és a kezdeti duzzanat is húzódik visszafelé, de az ujjak rézsútos hajlítása (ahogy egy kést fogna az ember) vagy a csuló oldalirányú hajlítása pillanatnyilag nagyon nem aktuális.

Még jó, hogy az 50 kör VO2Max-ot (15:15 @12kg, 8rep/set) lenyomtam még reggel :)

11 comments:

  1. Át tudom érezni a problémád. A derekam én sem edzés közben húztam meg, igaz tisztességessen gyógyítgattam de néha még lassítani kell a tempón miatta.
    Jobbulást és ne erőltesd, a húzódásoknak idő kell a gyógyuláshoz, külömben is ott a másik kezed ;-)

    ReplyDelete
  2. Kellett Neked az edzésen kívül mást is csinálni. A köztes időben tessék vigyázban feküdni, akkor nem történhet baj ;)))

    ReplyDelete
  3. Kellett Neked az edzésen kívül mást is csinálni. A köztes időben tessék vigyázban feküdni, akkor nem történhet baj ;)))

    ReplyDelete
  4. Gondolom a csapot azóta senki nem tudja kinyitni :-) Szomjan öltél 1 egész házat,elvtársnő :-) :-)

    Rosszarc

    ReplyDelete
  5. Petros,

    ja, ott a másik kezem, hálistennek nem rajtam múlt :D

    Andi,

    az ötlet nem is rossz, alkalomadtán kicsempészhetnél nekem valami szarkofágot, addig rágyúrok a levitációra, szerintem az áldozatok munkakészsége (és fokhagymaszaga) jelentősen megnőne, ha abból emelkednék elő kommandírozni :)

    Tí,

    ssszomjjassakkk nem vaggyunkk, bará...hukk...tom, ccsssakk büdössekk... :)

    ReplyDelete
  6. :DDD jegelés, fáslizás mellett a diclac nevű kencét tudom ajánlani. Nekem többször is csodákat tett.

    ReplyDelete
  7. Köszi, Szpecnaz!

    Zsolt, hehe, thx, most hogy mondod, az van is itthon :)

    ReplyDelete
  8. A sztori tipikus a kemény elvtársaknál, én is sétálás közben rándítom meg a térdem és hasonlók.Na ezek után csodálkozunk, ha kiröhögnek?:)))

    ReplyDelete
  9. Dani,

    ez a zsenik sorsa, hát ez van, törődjünk bele... ;)
    Azt mindenesetre fenntartom, hogy azt a rovarcsípés általi gipszben landolást az RKC második napján nehéz lesz überelni bárkinek :)))

    ReplyDelete
  10. Jogos, szerintem ezért nem mernek Pavelék októberben is jönni, ahogy ő mondta:hungarian killer spider:)

    ReplyDelete